Jelentkezz be az oldalra a Facebook fiókodat használva


Kint egy szebb világ vár!

Tini dolgok

Talán elcsépeltnek hangzik, ám úgy gondolom, hogy a valóságot öleli magához az a kijelentés, hogy mostanság nem értékeljük az élet apró örömeit. Elterelik figyelmünket , leláncolják  ábrándozni vágyó szívünket a 21. század vívmányai. Lazán, meggondolás, illetve végiggondolás nélkül engedjük, hogy behálózzák mindennapjainkat és elvakítsanak, egy monoton, szürke, egyirányú életbe tereljenek bennünket. Ugyanis, ha végiggondolnánk milyen lehet ezek mellőzött oldalán élni életünket, rájönnénk a csodára. Nem szabad, hogy életünk során elhaladjunk a szirmait bontogató virág mellett a réten sétálgatva (van erre is időnk, hisz fiatalok vagyunk), nem szabad eltakarnunk arcunk a Nap csiklandozó sugarai elől. Engedjük, hogy mindezek az energiát ontó varázslatok áthassák bensőnket, beívódhassanak szívünkbe és agyunkba, ezek vegyék át az irányítást felettünk.

Itt a tavasz, mely vidámságot és derültséget nyújt számunkra, nekünk csupán ezt így is kell megélnünk, kihasználva csodáit.

A lehetőség előttetek áll, használjátok ki. Higgyétek el tényleg minden perc fontos. Minden egyes perc lustálkodással rövidül a felébredésetek utáni lét ideje és majd egyszer bánni fogjátok, hogy mennyi mókáról, élvezetről  és gyönyörről maradtatok le, választva inkább a házban való punnyadást.

Éljetek egy kicsit úgy, hogy majd legyen amit meséljetek és tanítsatok gyermekeiteknek az élet hatalmasan apró örömeiről és az ebben megélt élményekről!

Így hát bontakozzatok: kint egy szebb világ vár!

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés