Jelentkezz be az oldalra a Facebook fiókodat használva


Alakul a Városi Diáktanács

Diákönkormányzat

Szombat reggel jókedvű  diákcsapat szállta meg városunk központját. Korán volt, mégis örömmel és odaadással érkeztünk, gyűltünk össze a jó cél érdekében a Gondűző Étterem Konferencia termében, hogy megalakuljon a Városi Diáktanács a Youth Bank Udvarhely és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány támogatásával..

Rövid bevezető és ismerkedés után indult a mandula ;) A nap házigazdái városunk középiskolásai, szorgalmas diáktársaink voltak, akik sok energiát fektettek ebbe a programba, ám nem hiába ugyanis számos új témába nyerhettünk betekintést. Többek között motivációs beszélgetések folytak, diákéleti problémákat beszéltünk meg és betekinthettünk a  projekt menedzsment fortélyaiba. A nap folyamán nem csak komolyságot követelő, érdeklést felköltő előadások voltak, hanem sokat játszottunk különböző képességfejlesztő és csapatkohéziós játékokat, fejlesztve ügyességünket, képességeinket, hogy kiváló csapattá kovácsolódjunk össze: veletek, értetek és miattatok. Szeretnénk kirángatni az egyhangú hétköznapokból és egy kis életet vinni az életetekbe.

Reméljük, hogy fent tud maradni, aktív és fiatalos tud lenni a városi diáktanács. Céljaink és szándékaink szilárdak, terveink vannak egy mozgalmasabb diákéletért. Legyetek bátrak és ti is tegyetek önmagatokért.

 

 

 

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés