Ábrándozva álmodozni
Magazin
2010. április 14. szerda, 06:31
Írta: Kovács Zsuzsi
Vágyak, álmok, életcélok, amelyek ha a valóságban nem is, de Álom-földön valóra válnak. Életképek, gondolatok, hangok és érzések – ez az álom, amely az agyunkban pörög le alvás közben. Az álom létrejötte és jelentése mindig is érdekelte az emberiséget. Sokan ezek megfejtését boszorkánysággal hozzák összefüggésbe, bár nem holmi csiri-biri ez az egész álmodozás.
Alvás közben teljesen lecsitulnak bennünk a mindennapok háborúi, harmónia és nyugodtság önti el az elménket. Végre egy csöndes és békés helyen tudhatjuk magunkat, ahol vágyaink életre kelhetnek, miénk lehet az amit szívünk minden erejével akarunk, de a való életbe nem adatik meg. Álmodozás közben magunk mellett tudhatjuk és végre teljes közelségben érezhetjük, azt is, aki igazán fontos a számunkra és aki, ha vissza kell térnünk arra a helyre, ahol két lábbal kell állni a talajon, sajnos nagyon is elérhetetlen.
Legtöbb esetben az álmok úgymond pozitív jellegűek. Biztos Te is jártál már úgy, hogy alig vártad végre eljöjjön a lefekvés ideje és álomba szenderülj, el akartál jutni egy jobb világba. Tudtad, hogy Álom-földön azok a csodás eszményképek, amelyeket elgondolsz itt a nap folyamán, ott beteljesülnek. Ettől érzed majd az öröm ízét, pihensz és kívül hagyhatsz minden gondot. Teendőidet a könnyed ábrándozás váltja fel.
Ám ismerjük a mondást mindannyian: „Ábrándozás az élet megrontója.” – mondta Vörösmarty Mihály.
Ugyanis el kell hagyni a Csoda- földet és visszatérni ide, ami újabb csalódáshoz és kudarchoz vezethet. Inkább ezt kell megtanulni: szétválasztani azt, ami megvalósulhat itt is és azt, amit csak álommanóiddal táncolsz át egy éjszakán.
Sigmund Freud szerint az álmok szoros kapcsolatban állnak a mindennapi teendőinkkel, szimbólumokat rejtenek, amik miatt tűnnek olykor abszurdnak az álmaink.
Sokszor beleesünk tehát az álmok csapdájába, néha rabjukká válunk és valóban megrontjuk az életünket, hiszen egyszer csak fel kell ébredni és farkasszemet kell nézni a valósággal, ami fájdalmat okoz nekünk.
Mégse hagyunk fel az álmodozással, mert addig is egy felemelőbb és tökéletesebb világban kalandozhatunk. Erre vágyik az ember, egy ilyen világ megvalósítására.
Szólj hozzá!