Jelentkezz be az oldalra a Facebook fiókodat használva


„A világnak szeretnénk zenélni!” Hot Snow Storm

Aktuális

A Hot Snow Storm nevezetű diákzenekarról tudni kell, hogy a megyei szintű tehetségkutató, az Ifisztár egyértelmű győztesei lettek a tavalyi évben. Az Eu-tábor egyik fellépőjeként engem is meggyőztek, hogy érdemes lenne rájuk odafigyelni. A gyergyószentmiklósi fiatalok fergeteges bulit csináltak, és a koncert után én is szóba álltam velük, pontosabban Bagossy Norberttel, aki az együttes vokálosa és ritmusgitárosa, valamint a szólógitáros Harai Lászlóval.

 

balról: Harai Lászlól, Bartis  Szilárd, Bagossy Norbert, Bagossy László

SuliSokk: Mikor és hogyan alakultatok?

 

Bagossy Norbert: Szokott lenni nálunk Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Gimnáziumban hónaponta gitárest, és oda járogattunk öcsémmel, megtetszett a dolog és nekifogtunk komolyabban gitározni. Aztán jött az ötlet, hogy bandát alapítsunk. Öcsém lett a basszusgitáros, a szólógitáros, Lacó pedig tulajdonképpen a szomszédom. A jelenlegi banda 2008-ban alakult.

SuliSokk: Ti hárman akkor ismertétek egymást…

Bagossy Norbert: Így van, a dobost nem ismertük. Az úgy történt, hogy mi hárman gitárosokul összeálltunk, volt egy gyergyói banda Neuron Killers néven, egy-két ember kiesett, a dobos és a gitáros maradt és oda kerültünk be először. A dobosunkat tehát itt ismertük meg. Ez a banda alakult át a jelenlegi Hot Snow Storm-á, és nem csak a nevet illetően, hanem a zenei stílus is más.

 

SuliSokk: Melyik is ez a stílus tulajdonképpen?

Harai László: Alternative, indie, pop rock... én legszívesebben azt mondanám rá, hogy ilyen keverék –teszi hozzá nevetve.

Bagossy Norbert: Az a baj, hogy már annyi stílus van, hogy nem lehet így rá mondani. A rock-nak egy fajtáját képviseljük, nem is a leggyengébbet, de nem is a keményebb verziót.

SuliSokk: Miért éppen ezt a nevet választottátok?

Bagossy Norbert: Na ez egy érdekes sztori. Az első szólógitárossal, Gergővel, még a Neuron Killersből mentünk stúdiózni Csíkszeredába, stoppoltunk, s akkor gondolkodtunk, hogy mi legyen az új név. Igazából akkor sok Red Hot Chilli Peppers-et játszottunk, meg hallgattunk. „Red Hot Chilli Peppers”, lefordítva ennek sincs nagy értelme. Találgattunk mi is neveket, én mondtam egy ilyent például, hogy „Forró Hóvihar”, lényegében olyan nem is létezik, de lefordítottuk, jól hangzott, s végül ez maradt a bandanév.

SuliSokk: A dalokat te írod?

Bagossy Norbert: Nem, teljes mértékben közösen írjuk őket, a szövegben szokott segíteni a barátnőm is.

SuliSokk: Mikről szólnak a dalaitok, ha beszélhetünk általánosságban?

Bagossy Norbert: Hét-nyolc saját dalunk van, fele nőkről szól, ugye mi másról írhatna egy férfi banda, tehát nők, csalódás, mindenféle, van egy olyan dalunk, amely arról szól, hogy befutunk. Tehát erről a kettőről: a nőkről és a zenélési folyamatról, a kemény munkánkról.

Harai László: Belső lelki fájdalmakról, most sok fiatal ugyanezeket éli meg, ugye most sokkal több ilyen gonddal küzdenek/küzdünk, mint annak idején.

SuliSokk: Ezek a dalok mind angol nyelvűek. Miért nem énekeltek magyarul?

Bagossy Norbert: Magyarul nem is fogunk soha ezzel a zenekarral énekelni, és ez azért van így, mert reméljük, hogy valamikor a közeljövőben kijutunk Erdélyből és Romániából, sőt még Magyarországról is. A magyart és a románt senki nem fogja hallgatni, hanem mivel az angol a világnyelv, azt inkább. Szerintünk a számok is jobban csengenek angolul, talán könnyebb is dalszöveget írni rájuk. Lehet, hogy egy hazai angol nem mondaná azt, hogy hű de jó dalszöveg, de azt hiszem, egyelőre mindenki meg van elégedve velük. Összefoglalnám: a világnak szeretnénk zenélni.

SuliSokk: Valaki kijavítja ezeket a dalszövegeket?

Bagossy Norbert: Persze. Mi megírjuk, odaadjuk a „szakértőknek” és ők kijavítják.

SuliSokk: Van-e valamilyen zenei alapotok, vagy teljesen autodidakta módon tanultatok meg zenélni?

Bagossy Norbert: Hogyne. Elemi iskolában szokott lenni ugye heti egy zeneóra, azon úgy-ahogy részt vettünk – mondja viccA tehetséges testvérpárosesen- ennyi a zenei téren való tanulásunk. Most voltunk a Megasztárban, és én részt vettem egy öt órás énekórán.

SuliSokk: No csak, ezek szerint akkor a Megasztárban is próbálkoztok…

Bagossy Norbert: Igen, a Marosvásárhelyen tartott előválogatóra mentünk el, jelenleg a válaszra várunk.

SuliSokk: Na, hát akkor sok sikert nektek! A szülők hogyan élik meg azt, hogy ti zenéltek, hogyan sikerül kiegyezni velük?

Bagossy Norbert: Én már végeztem, a dobos is, ő a legnagyobb a bandában. A gitárosok jövőben végeznek. Öcsémnek sima ügy, mivel én vagyok az énekes, ő a basszusgitáros.

Harai László: Nekem sem mondanak semmit, ha a kicsi fiúk ezt szeretné csinálni, akkor csinálja ezt.

SuliSokk: Hogyan jellemeznétek a pályátokat, a kezdetekhez képest láttok-e fejlődést a közönség és a koncertek szempontjából?

Bagossy Norbert: Lassan három éves pályánk van, körülbelül kettő és fél éve, hogy megalakultunk. Első évben 4-5 koncertünk volt, ingyen, ezeken saját dalt nem játszottunk még. Második évben több mint 25 koncertünk volt, több mint fele pénzért. Idén sok koncertünk nem volt, és nem is lesz sok, de valószínűleg készen lesz az első albumunk. Amit én látok, hogy sokkal jobban haladunk, mint más hazai zenekar.

SuliSokk: Mit gondoltok, ez minek köszönhető?

Bagossy Norbert: Van az úgynevezett diszkózene, ez egy nagy életvitel, hogy mindenki megy és bulizik, aztán meg ott van a rock-nak a metal része, itt vannak a nagyon fanatikus emberek. Mi olyan zenét játszunk, amit tévében nap, mint nap lehet hallani, nagyjából minden zenei stílusból van egy kicsi, és tetszünk az átlag embernek, mert jól összefogjuk a stílusokat.

Harai László: A másik pedig a hozzáállásunk. Nagyon szeretjük a zenét és nem mindegy, hogy szereted és csinálod, aztán abbahagyod, vagy addig csinálod, ameddig jól esik. Ez egy életvitel kell legyen.

Bagossy Norbert: Nagyon fontos, hogy mi nem hobbinak vesszük a zenélést. Közben volt egy dobos váltásunk, mi Bartis Szilárddal kezdtük, jött egy másik dobos, és most ismét Bartis Szilárddal zenélünk. Akkor jöttünk rá, hogy nagyon sok zenész hobbiként veszi a zenélést. Mi reméljük, hogy egy-két év múlva bőven meg lehet élni belőle. Elég komolyan vesszük, sokat fektetünk bele anyagilag és tanulás szempontjából is.

SuliSokk: Hol szoktatok próbálni?

Bagossy Norbert: Eddig már három próbatermünk volt, az elsőt a suli biztosította, a második egy pince volt, a harmadik pedig egy élelmiszerüzlet kiürült raktára. Amint mondtam idén nem is nagyon koncertezünk, nincs is nagyon próbatermünk, majd hébe-hóba kölcsönzünk valakiktől, akik zenélnek, és fel is van rendesen szerelve.

SuliSokk: Hogyan éreztétek magatokat az EU táboros fellépésen?

Bagossy Norbert: Nagyon jól éreztük magunkat, tavaly is voltunk, az is profi volt, egyik legjobb koncertjeink közé sorolnám. Itt csak fiatalok vannak, olyanok, akik tényleg szeretik ezt a stílust. Nagyon jó volt tavaly is, és idén is a hangosítás. Sokkal jobb, mint más koncerteken.

SuliSokk: Akkor lényegében ezt a korosztályt tekintitek zenétek célcsoportjának?

Bagossy Norbert: Mi ennek a korosztálynak játszanánk mindig, de vannak nagyobbak, és kisebbek is, s ugye a 40-50 év körüliek beordibálják, hogy „ACDC!”, vagy „Metallica!”, na az nagyon komoly. Volt már olyan élményünk, hogy felmásztak a színpadra, s akkor le kellett jönnünk.

SuliSokk: Mi a helyzet a rajongókkal? Osztogattok már autogramokat, meg ilyesmik?

Bagossy Norbert: Van rá példa, hogy az utcán leszólítanak ismeretlenek, akkor mi is úgy teszünk, mintha ismernénk őket, elég furcsa ez a dolog. Mikor egyszer Vásárhelyen zenéltünk volt egy jó élményünk, sorban álltak a csajok, hogy autogramot kérjenek, na az volt az első autogram osztásunk. Hát valljuk be, inkább a lányok szeretnek, mivel fiúk vagyunk, fiatalok vagyunk, olyan zenét játszunk.

SuliSokk: Mi jelenti számotokra a sikert?

Bagossy Norbert: Több ezer ember előtt fellépni, a bő megélhetőséget nem mondanám sikernek, de az is az egyik célunk ugyebár, hogy abból éljen az ember, amit szeret.

Harai László: Számomra az a siker, hogyha elismernek. Jó, hogyha értenek is hozzá, akik meghallgatják, és el tudnak ismerni, hogy jó, ez tetszik az embereknek. Ilyen visszajelzéseket kapni, hogy csináljuk tovább, a közönség által elismerve lenni, ez a siker.

SuliSokk: Melyek voltak az eddigi legjobb fellépések, koncertélmények?

Bagossy Norbert: A tavalyi és idei EU tábor, valamint a Szentgyörgy napokon való fellépés, ami nagyon jó volt, ott is nem nagy színpadon léptünk fel, ahova minden ember odagyűl, hanem olyan helyen játszottunk, ahol csak fiatalok voltak.

SuliSokk: Legközelebb hol lehet titeket látni, hallani?

Bagossy Norbert: Ha minden igaz a Félszigeten is ott leszünk, valamint a gyergyói ifi napokon, ami biztos. Ahogy mondtam, nem nagyon akarunk idén koncertezni, ha igen, akkor is olcsón, vagy ingyen, olyan helyen, ahol tényleg nagyon jó bulit lehet csinálni, és jó esetben menedzserek is látnak bennünket. Esetleg falunapokkor, de inkább az új albumra koncentrálunk, stúdiózni szeretnénk, egy-két hét múlva lesz kész az új weboldal, ahova a legújabb felvételeket feltöltjük, s a jövő évben elindulna az úgynevezett koncertturné.

SuliSokk: Mit üzennétek, tanácsolnátok azoknak, akik a zenei pályán próbálnak érvényesülni, mint együttes?

Harai László: Kitartást. Nem szabad lemondani egy rossz koncert után a folytatásról, mert mindig van értelme továbbcsinálni.

Bagossy Norbert: A banda felállása mindenképp baráti alapon történjék, mert nem biztos, hogy fog úgy működni, hogy két-három zenész összeáll, hanem legyen egy olyan kapcsolat köztük, hogy a zenei életen kívül is jól érezzék magukat együtt.

Nos, azt hiszem városunkban is akadnak zenekarok, akik fejlődni, befutni szeretnének, úgyhogy a HSS-es fiúk példáját látva és tanácsaikat olvasva nem kell elveszteni a reményt, a dolog egyszerű: zenélni kell!


Az együttes tagjai:

Bagossy Norbert  – vokál és ritmusgitár

Bagossy László    – basszusgitár és back vokál

Harai László        – szólógitár és back vokál

Bartis Szilárd     – dob

 

Több infóért és a dalokért a jelenlegi honlap: http://hotsnowstorm.mindenkilapja.hu

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés