Jelentkezz be az oldalra a Facebook fiókodat használva


Úszni a Disco zenében- Az idei strandszezon megnyitó bulija

Kiemelt témák

Hatalmas szezonnyitó buli részesei lehettek mindazok, akik 2010. május 6.- án, vasárnap este ellátogattak a Szejkére, ugyanis az idei nyár strandszezon- megnyitó estéjén nem más, mint a magyar elektronikus zene ’császára’, Hamvai P.G felelt a jó hangulatért és a mega- partyért. A szürkület zsibongó hangulata DJ Csongi érdeme volt, aki az elmúlt hetek kedvenc house, elektro, club zenéit szolgáltatva melegítette elő Hamvai számára a keverő pultot.

Székely Csongi, DJ- t rövid pihenőjében sikerült magnó végre fognom és kifaggatni a zenével, a clubokkal és a lemezlovas pályával való kapcsolatáról. Csongitól megtudtam, hogy előszőr 2002- ben találkozott- egy rendezvényszervező irodán keresztül- az elektro zene hátterével, alapjaival. Ekkoriban még nem keverőpulton, hanem számítógépen dolgozott, plakátokat, weblapokat tervezett az előbb említett irodának. Amint beavatódott a DJ- k világába, azon nyomban beleszeretett, és elkezdte tanulmányozni ezt a zenei vonalat. A kezdetek- kezdetén az Irish Pubban, az Alkatrazban szolgáltatta a zenét, majd technikai és szakmai fejlődésének köszönhetően bekerült a Retró Pubba, a

hol manapság rezidens DJ- ként dolgozik. E mellett bulikat kevert le már Szentegyházán, Csíkrákoson és Korondon is.

Kérdésemre- hogy mi kell a mai közönségnek- azt válaszolta, hogy manapság a legnehezebb és legnagyobb kihívás igazi mega- party hangulatot teremteni, hiszen a lemezlovasnak ismernie kell a hallgatóság igényeit, amelyek az utóbbi években nagyon megsokszorozódtak, elkülönültek és kiszíneződtek. ’100 emberből biztos vagyok benne, hogy 50 személynek különböző az igénye, ezért akkora kihívás kielégíteni a hallgatóság igényeit, mert teljesen más stílusra vágynak, és nekünk meg kell találni, azt a középutat, amely mindenki számára megfelelő.

Éjfél környékén feltűnt Hamvai Péter Lóránt, alias Hamvai P.G. . A tömeg kissé idegenkedve fogadta, kevesen jelentek meg, de amint a hír tovaterjedt, hogy a lemezlovas, aki DISCO SHIT feiratú pólót visel, a legjobbak legjobbjait játsza le, az emberek özönleni kezdtek. Nem dramatizálom túl a helyzetet, de még a kerítésen is lógtak az emberek, és nem az számít, hogy hányan voltak, hanem hogy mennyire érezték a zenét, a ritmust és mennyire nem a fagyos éjszaka hidegét.

A lelkes fanatikusok nem győztek betelni Hamvai zenéjével, és a beütemezett két óra helyett, 2 óra és 45 perc erejéig mozgatta meg sejtjeik szintjén is a discosokat.

 

A hangulat tetőpontjára hágott, amikor Török Csongor, Csíkszeredai diák meteorozással ejtette ámulatba a felpörgetett disco fanatikusokat. Csongor extrém mutatványa feltüzelte az éjszaka neonfénnyel tarkított hidegét. Az idén érettségiző srác csupán két éve űzi ezt a hobbyt, és elmondása szerint, amíg van lehetősége, addig szeretné folytatni.

Hamvai P.G.- t megkeresve sikerült kifaggatnom, és őszintén árulom el, nem csak zenélni, de beszélgetni is nagyon szeret

Hamvai, jól érezted magad?

Hamvai P.G.: Eszméletlenül jól éreztem magam, ez abban is látszik, hogy a normál két órás összeállítás helyett 2 óra és 45 percet játszottam. Fantasztikusan éreztem magam.

Az est eleje egyáltalán nem sugallta, hogy később ilyen hatalmas buli lesz…

H. P. G: Nagyon korai időpontban kezdtünk, fél 12, ez azért egy elég korai időpont Magyarországon és bárhol, szerte a világban. Az iszonyatos hideg ellenére- a neonfényben látni lehetett a leheletem- pörgős buli lett ez a mai, és engem iszonyatosan elképesztett, hogy a srácok zeneileg teljesen képben voltak, tehát a legújabb pakkból kérték a zenét, amik a legjobbak, az elmúlt egy- két hét krémjei. Valószínű az internetnek köszönhetően jutnak hozzá, akár az élő felvételekhez is. Ismerik minden szójátékom, mondanivalóm, kellemesen csalódtam.

Bele szoktad csempészni a te ötleteidet, dallamfoszlányaidat a zenébe? Szerkesztesz saját zenét?

H. P. G: Persze. Sok lemezlovas azt állítja magáról, hogy ő igenis zenész. Én nem tartom magam zenésznek. Manapság egy ilyen projekthez szükség van egy zenészre, egy számítógépes gurura és egy Dj.- re, aki tudja, hogy szerkezetileg hogy álljon össze a szám. A zenész ő megalkotja, a számítógépes szakember összerakja. Nekem körül- belül két éve jelent meg az első lemezem, 16 darab saját dallal, ez idáig is gyártottam zenét, csak azokat nem raktam fel az albumra. Jelenleg is dolgozom, elsősorban saját magamnak, de külföldre is. 2009- ben nyertünk meg egy nemzetközi pályázatot, ez egy kisebb világbajnoki cím, több mint hatvan országból indultak rajta. A világ egyik legelkapottabb lemezlovasának a kiadójának egyik dalára csináltunk remixet és a több, mint 5000 pályaműből mi nyertük meg ezt a címet, és onnantól kezdve nyílt út vezetett a nemzetközi piachoz.

Tanultál te valaha zenélni?

H. P. G: Soha, nem véletlenül vagyok lemezlovas a projektekben, és vannak külön a zenészek. Akivel most hosszútávon össze fogunk bútorozni az a Létray Ákos, aki Zsédának a nagylemezére csinált sok dalt, ő énekes, zenész, jazz cort végezett, tehát egy komoly szakemberről beszélünk, és hát van a szoftver arc a csapatban, és remélhetőleg együtt nagyon sok mindent fogunk csinálni.

 

Ez általános kérdés lesz, de mit vársz a jövőtől?

H. P. G: Erre 5 éve mindig ugyanazt válaszolom, de most egyszerűen annyit mondanék, hogy állítson fel elém különbnél- különb célokat. Addig fogom csinálni, amíg élvezem. Ez egy nagyon jó találkozás: hobby és megélhetés.

Mit szeretsz a legjobban, az életedben?

H. P. G: Strandröplabdázni és utazni. Imádok ismerkedni, találkozni a kultúrákkal, a vallásokkal, az emberekkel, a házaikkal, a munkájukkal, a szokásaikkal és a gasztronómiájukkal. Most Székelyföldön kipróbáltuk a miccset, az nagyon ízlett és mindenképp szerettük volna megkóstolni a székely káposztát, mint tájjellegű különlegességet.

Kicsiket, nagyokat egyaránt megmozgatott a vasárnap esti elektro party. Köszönjük a szervezést és a hangosítást, illetve Székely Csongi és Hamvai P.G. remek zenéit.

 

 

Hozzászólások  

Posted on: 2010-06-12 17:02 Posted by:agicacica 0
tuti buli volt heeee...:)
#1 Idézet

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés